Cikkünk elolvasása után választ kaphat a kérdésre, amelyet már sokan feltettek: „Szigeteljek vagy korszerűsítsem a fűtésemet?”

Sokszor hallani, hogy valaki kiegészíti, bővíti otthona szigetélést és ettől kiadásainak csökkenését várja. A valóság ezt nem minden esetben támasztja alá. Cikkünk alapjául szolgáló teszt (amelyre a későbbiekben visszatérünk) is azt mutatja, a szigetelés- és fűtéstechnikának összhangban kell lennie egymással.   

In medias res, adjuk meg a választ a címben szereplő kérdésre

Ahogyan a bevezetőben is említettük, a legjobb eredmények érdekében a szigeteléshez mérten, megfelelő teljesítményű kazánrendszert kell kialakítani. Mivel a korábban, kedvezőtlenebb szigetelési képesség mellett alkalmazott nagyobb teljesítményű kazán túlfűtést eredményezne, ezért annak leváltása is indokolt. Leváltását követően az új fűtőrendszer beszabályozásáról sem feledkezhetünk el!

Az apropó: „Nálam szigetelnek”

A Weishaupt hőtechnikai Kft. és a Knauf Insulation Kft. nagy múltra visszatekintő szakmai együttműködésével több projekt is megvalósult.

A „Nálam szigetelnek” elnevezés alatt futó program keretein belül figyelemmel követték egy hajdúnánási családi ház utólagos hőszigetelés előtt és után mért gázfogyasztását. A kísérlet során kiemelt momentumként jelent meg a hagyományos gázkészülék, kondenzációs kazánra történő cseréje.  A fűtésrendszer cseréjére 2015 tavaszán került sor, az utólagos hőszigetelés mérési eredményeit követően. Hagyományos 2-pont szabályozású (névleges teljesítményen üzemel, vagy kikapcsolt állapotban van) fűtőkészüléket (FÉG ZC -1. Ábra-) cseréltek a Weishaupt WTC 15 – A – H – PEA kondenzációs kazánjára (-2. Ábra-), amelyet a régi fűtési rendszer miatt hőcserélő leválasztással építettek be. Fontos művelet a nyomásviszonyok és garanciális fűtővíz minőség tartása érdekében is.  Beépítést követően, 2015. október 1-én el is indulhatott a mérési sorozat.

Ó, te mit választanál? Szigetelés vagy kazáncsere Forrás: Weishaupt

Ó, te mit választanál? Szigetelés vagy kazáncsere Forrás: Weishaupt

Konklúziók illúziók nélkül, beszéljenek a számok

A tesztből kiderül, hogy csak kazán vagy csak szigetelés hatékonyabbá tétele egyenlőtlenné teszi az épület energetikáját, energia felhasználását. Amikor meglévő szigetelés javítására vagy kondenzációs kazán beépítésére adjuk fejünket, érdemes szakemberek véleményét kikérni a kérdésben, hiszen célunk az optimális működés. Amelynek eredményeként az éves fűtésszámlánk mértéke kisebb lesz, ezáltal pénztárcánk is vaskosabb maradhat és nem utolsó sorban a kevesebb tüzelőanyag felhasználásával, mérsékelhetjük károsanyag kibocsátásunkat is.

Az vizsgálat első pontjában arra keresték a választ, hogy a hőszigetelés javítása, amely a hőveszteség csökkenését eredményezi, milyen hatással van a meglévő fűtőkészülék üzemvitelére. Egy olyan rendszer felhasználásával, amely a teszt alatt monitorozta a külső- belső hőmérsékletet és a felhasznált energiát, hőmennyiségmérő alkalmazásával.

Következő információk álltak rendelkezésre

  • A 120 m2 alapterületű épület hőigénye megközelítőleg 15 kW, amelyet egy 18 kW-os, 27 éves gázkazán szolgált ki.
  • A hőszigetelést megelőző teljes év (2013) gázfogyasztása 857 m3 volt.

A hőszigetelés javítására bekövetkező hatások

  • Közel 40%-kal kevesebb felhasznált energia! Ez a 40% megtakarítás nem a kazán effektív (elhasznált földgáz mennyisége) megtakarítása, hanem az épület hőszigetelési képességére utaló jellemző.
  • Lecsökkent hőigény következményei a hagyományos, 2 pontos készülék estében:
    • Több szakaszos üzem, kedvezőtlenebb éves hatásfok és gázfogyasztás, gazdaságtalanabb üzemelés.

A gázfogyasztás mértékének változása:

2013-teljes évében a hőszigetelés előtt: 853m3.
2014-ben a hőszigetelés első évében 952m3, ez 11% növekedés az előző évhez képest!
2015-ben a számlák alapján a várható fogyasztás 1011m3-re tehető.

Az olvasott számok után jogosan merül fel a kérdés: Hogyan lehet ez, amikor javítottunk az épület hőszigetelésén?!
A válasz a hagyományos, gravitációs elvű kazán működésében keresendő… Nem képes követni az épület hőveszteségének mérséklésére tett lépéseinket. A felhasznált gázmennyiséget gazdaságtalanul használja fel, pazarol.

A probléma orvoslása

Beépítésre került egy 15kW teljesítményű Weishaupt kondenzációs kazán, amelyet 9 kW teljesítményre visszaszabályoztak. A készülék esetében a moduláció alsó tartománya 4,3 kW, amelynek köszönhetően az alacsonyabb hőigényű átmeneti időszakok részterhelése is energiahatékonyan áthidalható.

A kondenzációs gázkazán beépítésének következményei

A komoly hőszigetelés, a kiváló minőségű kondenzációs kazán és a pontos hely specifikus beszabályozás együttes eredményének könyvelhetjük el a tüzelőanyag (földgáz) felhasználásának látványos csökkenését. Ez számokban kifejezve a következő: az előző időszakhoz képest egyharmad üzemórával beérte a fűtőkészülék.

Ó, te mit választanál? Szigetelés vagy kazáncsere Forrás: Weishaupt

Ó, te mit választanál? Szigetelés vagy kazáncsere Forrás: Weishaupt

 

Amelyből adódik a mérsékeltebb földgáz felhasználás, kisebb mértékű használódás, üzemi költségek csökkenése. Mindez szolgálja bolygónk és pénztárcánk egészségét is.

Forrás: Weishaupt